Debrecen állomáson szeptember óta várja a legfiatalabb utasokat is a családi váróterem, amely a kisgyerekes családok utazási komfortját növeli. Az eddigi visszajelzések, a családi váróban elhelyezett vendégkönyv alapján rendkívül pozitívak, az utazóközönség nagy örömmel használja is a létesítményt. Az ötletet elsődlegesen a nyíregyházi vasútállomáson már évek óta működő családi váró sikere adta.
A csarnokban az utasok nagy megelégedésére megújult a WC, zöldnövényzet ültetésével, interaktív mini kiállítás berendezésével, várótermi padok kihelyezésével és a bérlőkkel együttműködve egységes arculat kialakításával tettük komfortosabbá a várakozást. A debreceni utascsarnokban és váróteremben elvégzett karbantartásokat a MÁV Zrt. saját üzemeltetői forrásából biztosította, a munkálatok főként saját munkaerővel valósultak meg.
A debreceni vasútállomáson 2019-ben elvégzett valamennyi karbantartási feladat összességében 20 millió forintból és 800 munkaóra felhasználásával készült el.
Háttérinformáció:
A Törökszentmiklóstól Záhonyig több megyére is kiterjedő vasúthálózatot üzemeltető debreceni Pályavasúti területi igazgatóság kollégái a hajdú-bihari megyeszékhely mellett idén 39 másik állomáson és megállóhelyen dolgoznak azon [3], hogy az utasforgalmi területek esztétikailag megújuljanak, és az erre közlekedőket szebb és jobb körülmények fogadják. Az elvégzendő feladatok között szerepel a fém- és fafelületek festése (padok, hulladékgyűjtő, nyílászárók, korlátok, oszlopok, jelzők); a vakolatok megújítása, az állomási kiskertek rendbetétele, füvesítés, virágosítás és további kisebb karbantartási feladatok elvégzése. Valamennyi állomáson megújultak a kerékpártárolók, több esetben az önkormányzatokkal közösen szépítve az állomások környezetét.
MÁV Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG