2020. március 1. Vasárnap. Mogyorósbánya – Tokodi pincék – Dorog
Nem kis fába vágtuk fejszéinket, amikor nekiláttunk ennek a jó pár kilométernek. Szerencsére ügyes szervezéssel teljesíthető volt a táv. Az erdőben, a tisztásokon, cserjések között kibújtak a tavasz első hírnökei, a hóvirágok. Sokszor mezőket alkotva virítottak és csodálhattuk szépségüket, majd hoztuk haza magunkkal – persze csak a fotómasináinkban – a csokrokat.
Az erdő csöndes, csak a madarak csicseregtek, út közben, a Nagy-Gete csúcsa és Tokod előtt más zajokra is figyelmeztünk: cross-motorok bőgtek, fújtattak, mint a bikák, a fiatal srácok-lányok húzták a kormány bajszait, adták a gázt az emelkedők előtt, csak úgy hányták az apró köveket, homokot, fűcsomókat a vasparipák hátsó kerekei. Valahogy nem illettek ide a hegyek közé a füstokádók, gondolom másoknak is ez a véleménye?
2020. március 6. Péntek. Tornyópuszta – Szárliget
Hétköznapra időzítettük a szakasz teljesítését, mert a buszok ilyenkor járnak sűrűn. Tatabányáig vonattal (természetesen), majd onnan helyközi busszal érte el hatfős kis csapatunk a kiinduló pontot, Tornyópusztát. A jó időt ugyan megrendeltük, de az nem jött. Jött viszont egy jó kis zápor, zivatar, égzengés. Az út elején előkerültek az ernyők, viharkabátok, esőköpenyek. A szép kilátást ígérő Somlyó hegyét meg sem kíséreltük felkeresni, nem érte volna meg a kitérő, mindenütt csak a köd, a sűrű felhő. Helyette a tőle nem messze fekvő kulcsos-ház nyitott verandáján időztünk, fogyasztottunk pár falatot, próbáltuk rendbe szedni esőáztatta felszereléseinket, melegedtünk kicsit. Innen ereszkedve, lecsendesedett, már csak szemerkélő esőben haladtunk és értük el a tavakat. A Kettes-tó mellett találtunk magunknak fedett helyett és ebédeltünk, gyűjtve erőt az utolsó, az M1-es pályáját is keresztező szakaszhoz. Szárliget vasútállomására érve már kitisztult, de még nem napos, felhős időben érkeztünk, pecsételtünk. Az épület falán tábla, emlékeztetve az erre járót a Szaár-Tornyópuszta közötti lóvontatású kisvasút 1900. évben történő építésére, megnyitására.
2020. március 13. Péntek. Tornyópuszta – Vértestolna (Tarján)
Ahogyan fokozódik a korona-vírushelyzet, úgy fogyatkozik a vállalkozó szellem turistáink körében. Már csak négyen vágtunk neki ennek a szakasznak. Mi, bátrak (?) pedig, még utoljára, alaposan kiszellőztettük magunkat a jó levegőn, igaz a napsütés most sem kényeztetett bennünket, az idő felhős, de legalább nem esett az eső. A természet ébredezik, az erdei kökénybokrok és a koldusszállási kis tó öreg fűzfája bontogatta már leveleit. Alig találkozni még erdőjáró turistával, annál inkább zajlik a fakitermelés, szállítás. Néhol hegyekben állnak az elszállításra váró fák tömegei, utunk ezek mellett vezetett. Volt, hogy hatalmas IFA teherautó közlekedett a kéken, nyoma bevésődött az út sarába, mutatva a hatalmas teher erejét. Egy szakaszon a kék megközelíti az autópályát, nos ha figyelünk, már jó messziről hallani azt a zúgást, ami folyamatosan duruzsolva hallatszik ezen a részen. Később, a Pes-kő oldalában, barlangra utaló jelzés, azonban kijelölt út nem vezet oda, így lemondtunk annak megtekintéséről. Helyette közelében, egy nagy erdei sziklán fogyasztottunk el az elemózsiát. Végül kiérve Vértestolna bekötő útjára, kerestük a menetrendekben meghirdetett Újtelep bejárati út megállóhelyét, de az nincs sehol. Szerencsére a közlekedő busz vezetője megszánt minket és felvett, így értünk pár perc alatt Tarjánba. Hazatérő buszunk érkezéséig volt még egy kis idő, így elsétáltunk a Tájház felé, majd megszemléltük, igaz csak kívülről, a barokk stílusban épült római katolikus templomot. A falu előre kiguglizott érdekességei, szépségei (pl. az Öreg Favágó Kocsmája) megérnének „még egy misét”, de jött a busz, minket meg elvitt. No, majd legközelebb…
Lejegyezte: Sándor Tibor
A fotókat készítette: Honvári Terézia, Judák Ambrus és Sándor Tibor
